fbpx

“Ferde” bölcsességfog: elemezzünk CBCT-t!

Dr. Lászlófy Csaba

szájsebész szakorvos, az orális implantológia szakorvosa

Ferde bölcsességfog – így is szokták nevezni az ilyen eseteket pácienseim. Hogy milyeneket, nos azt nézzük meg itt a videóban!

Egy CT-t fogunk most megnézni bölcsességfog eltávolítása kapcsán. Azt elárulhatom, hogy ez egy olyan eset, amivel már kész vagyunk. Altatásban lett a négy bölcsességfog eltávolítva a fiatal hölgynél, s csak ezt 3D-s képet fogom megmutatni, mert a részletes képeken ebben az esetben sokkal több információt nem kapunk, úgyhogy bőven elég lesz ez.

Aki már látott ilyen elemzést, az már tudja kívülről, hogy az oldalakat nem szabad összekeverni, szóval egy CBCT felvételen, mint ez például, a jobb kezünkhöz esik a páciens bal oldala. Így berakva középre és előre is hajtva a felvételi képet, az az oldal, ami a mi jobb kezünkhöz esik, az lesz a páciensnek a bal oldala.

Ezen a képen egy háromdimenziós rekonstrukciót látunk, amit remekül el tudunk forgatni. Rengeteg diagnosztikus dolog van rajta, s bőven többet látunk rajta, mint egy hagyományos panoráma röntgenfelvételen.

Egy pillanatra megmutatom a többi képet is, ezek így néznek ki (további képek mutatva), amin a részletek vannak, de abba most nem megyünk bele, csak nagyjából megnézzük, de ez is elég sok információ.

Tehát, itt látjuk ezen a képen a felső fogakat, amiből nevezetesen a páciensnél fogunk látni 32 darabot. Látható az orrüreg, s középen van az orrsövény, a ködösebb részek pedig lesznek az arcüregek.

Egyébként ennél a páciensnél tiszták, légtartóak az arcüregek, amit már az előző videókban megbeszéltünk, hogy sinus maxillarisnak hívunk. A sinus maxillaris a szemüreg és szájüreg között helyezkedik el, s egy pici járaton keresztül közlekedik az orrüreggel.

Látjuk az alsó és a felső fogakat és látjuk azt a két kis pöttyöt, amit már sok-sok videóban megbeszéltünk, hogy a két kis pötty, az állkapcson alul az állkapocsban futó ideg kilépési pontja, szép neve is van, foraven mentalisnak hívjuk és onnan, a belőle kilépő ideget pedig nervus mentalisnak  hívjuk, ami majd érzőleg idegeli be az állcsúcsot az ínyt és az alsó ajkat a középvonalig, szóval a bal oldali a bal oldali részt, a jobb oldali a jobb oldali részt. Ez az ideg, ami az állkapocsban fut és aminek a pozícióját tehát a bölcsességfog kapcsán mindig megvizsgáljuk, erre mindjárt visszatérünk.

Mit látunk még ezen a felvételen?

Ha egy picit eldöntjük a felvételt, akkor látjuk azt, hogy ennek a páciensnek a jobb oldali felső foga picit előrébb áll, mint az alsó, a felső fogazatában egyébként van egy torlódás. A jobb oldali fogról van szó.

Mint ahogy megbeszéltük, minden fordítva van, tehát a bal kezünknél van a páciensnek a jobb oldala.

Ezt követően nézzük meg a bölcsességfogakat. Mind mondottam már, hogy ezen a műtéten már túl vagyunk. Az ilyen bölcsességfogakat úgy hívják a páciensek: ferde bölcsességfog.

A baloldali alsó bölcsességfognak az irányát látjuk, hogy nem normális, legalább is nem úgy áll, mint a többi fogak – ez egyébként a bölcsességfogak helyzeti rendellenességeinél a leggyakoribb helyzet, hogy a bölcsességfog szépen neki van dőlve, neki van feszülve a  7-es fog hátsó részének. Ez a 7-es fog, a 8-as fog pedig a bölcsességfog, s ide neki van dőlve.

Gyakorlatilag az esélye annak, hogy ez a ferde bölcsességfog innen kinőjön, az egyenlő a nullával, hiszen csak úgy tudna kinőni valahogy, hogyha ezt a 7-es fogat eltávolítanánk, de annak semmi értelme nem lenne. A két fog között van ez a V-alakú behúzódás. Itt általában, amikor így áll egy fog, akkor egy picit az íny megnyílt már, tehát ez a csücsök áttöri az ínyt és itt ki tud alakulni egy tasak, amiben remek gyulladások tudnak kialakulni. Az alsó bölcsességfognak a hátsó csücske ér össze a felső bölcsességfog occlusalis felső részével, az occlusalis felszín azt jelenti, hogy a rágó felszínnel, s ott is a barázdába illik bele. Itt van mögötte a felső bölcsességfogon egy csücsök, s itt van előtte egy másik.

Azt is látjuk, hogy ez a felső bölcsességfog egy kicsit kijjebb van, mint a 7-es fog. Ez a 7-es fog, a 8-as fog pedig egy pár milliméterrel lejjebb van. Ezt úgy mondjuk, hogy elongálódott a fog, vagyis relatíve egy kicsit kijjebb bújt a helyéről, tekintettel arra, hogy nincs antagonistája, hiszen ez a bölcsességfog ugyan itt van, de nem tud ennél kijjebb nőni.

A felső bölcsességfogakkal mindig az a probléma egyébként, s ezeket két okból távolítjuk el, az egyik ok az, hogy mivel nem is vesznek részt a rágásban, nincs is velük szemben antagonista, tehát ha bent tartanánk, akkor még inkább kibújna a helyéről, a másik pedig, hogy a hátsó felszínüknek a tisztítása az képtelenség, itt mindig megmarad a lepedék a bölcsességfogakon.

Mi úgy mondjuk, hogy ezeknek a bölcsességfogaknak az eltávolítása abszolút indikált, tehát el kell őket távolítani. Ez volt látható a bal oldalon.

Nagy csodát nem fogunk látni a másik oldalon sem (felvételen a páciens fejének monitoros megfordítása), gyakorlatilag ugyanezt a szituációt látjuk egy tükörben, mint a másik oldalon. Itt van egy kritikus pont egyébként, az ilyen előredőlt bölcsességfog bent maradásának az egyik következménye, hogy a 7-es fognak nekidőlnek és azon bizonyos mennyiségű anyagveszteséget, felszívódást, vagy szuvasodást is elő tudnak idézni, tehát ezért is javasolt az ilyen bölcsességfogak eltávolítása.

Mivel sokan kérik ezeket a videókat, ha lesz egy kis időnk a betegek között, akkor még egy teljesen más típusú elemzéssel még be fogunk jelentkezni a mai napon.

Köszönöm szépen a figyelmet, most ez a ferde bölcsességfog volt a mondanivalóm.

 

Bölcsességfog fájdalom és ehhez kapcsolódó további “bölcsességfogas videók a YOUTUBE-csatornámon ITT!

Számos esetleírás, tudnivaló és műtéti fotó található a BOLCSESSEGFOG.COM weboldalon! Tájékozódjon Ön is!
További műtéti fotók és információk a BÖLCSESSÉGFOG – A SZÁJSEBÉSZ VÁLASZOL Facebook-csoportban. Csatlakozzon Ön is!

CIKKAJÁNLÓ BÖLCSESSÉGFOG PROBLÉMÁK TÉMÁBAN

AMIKOR A PÁCIENS SZEMÉLYESEN MESÉLI EL BÖLCSESSÉGFOG-KÍNJAIT…

MILYEN ÉLETKORBAN A LEGJOBB ELTÁVOLÍTANI A BÖLCSESSÉGFOGAKAT?

BÖLCSESSÉGFOG FÁJDALOM: MILYEN PANASZOKAT ÉS PROBLÉMÁKAT OKOZNAK A BÖLCSESSÉGFOGAK?

BÖLCSESSÉGFOGAK MŰTÉTI ELTÁVOLÍTÁSA ALTATÁSBAN

 

MUNKAHELYEM, A SANORAL HONLAPJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!