Mindig elmondom, hogy egy CBCT felvételen minden fordítva van, tehát a mi jobb kezünkhöz esik a páciensnek a bal oldala.
Első ránézésre lehet látni, hogy impaktált bölcsességfogak vannak, jobb oldalt kettő is. Az alsó bölcsességfog az körülbelül vízszintes helyzetben áll – itt lehet látni a képen -, de nem ér hozzá az előtte lévő foghoz. Ennek borzasztó egyszerű oka van, az előtte lévő fog az egy hatos fog, s még egy ötös fog és egy hetes fog is volt itt valamikor, az azonban már nincs meg. A bölcsességfog az előrébb jött egy kicsit, így ezek ne mérnek össze majd, de ugyebár ezt a bölcsességfogat is el kell távolítani. Van szemben is egy ilyen szegényke beszorulva, tehát az a jobb felső bölcsességfog.
És amit most fogunk csinálni, az a bal alsó bölcsességfog.
Itt is láthatjuk, hogy a fognak az iránya az olyan, hogy esély nincs arra, hogy kinőjön, viszont egy ponton áttörte a nyálkahártyát a szájban. A legrosszabb helyzetben ilyenkor kialakul egy tasak a bölcsességfog mellett és ebbe a tasakba remekül tudnak szaporodni kórokozók, valamint tud benne pangani az ételmaradék is és ez elég csúnya gyulladásokat tud létrehozni. Most ezt a bölcsességfogat fogjuk innen eltávolítani.
Sokszor mondtam már, hogy a bölcsességfogak műtét előtti diagnosztizálására a CBCT felvétel való, a CBCT felvételeket mi itt készítjük a rendelőben, itt is vagyunk most abban a helyiségben, ahol ezek készülnek. Egyébként picit sötét van a helyiségben, mert jobban látszik a monitor, de ha felkapcsolom a lámpát, akkor sokkal világosabb lesz. Szóval ez az a készülék, ami megcsinálja ezeket a felvételeket.
Visszatérve a monitorhoz, annyi dolgot mutatnék esetleg, hogy hogyan nézzük meg azt, hogy az idegnek, az állkapocsban futó idegnek és a bölcsességfognak a távolsága mennyi. Azt egy másik felvételen nézzük meg. Ugyanehhez a beteghez tartozik természetesen a felvétel. Egy ilyen CBCT, egy koronális, egy szabitális és egy axiális síkból áll össze, ezekből készülnek a felvételek.
Nézzük meg ezt a bölcsességfogat, hogy hol is van ezen a felvételen. Nagyítva sokkal jobban lehet látni. Ez, amit láttunk az előbb, alul, ezt a részt kell nézni, itt látható maga a bölcsességfog. Tehát az előtte lévő fog most a 6-os fog, mint megbeszéltük, itt egy fog hiányzik. A bölcsességfog egyébként a 8-as fog, s a 6-os fog még rendesen áll, ahogy kell neki. Itt van a bölcsességfog, látjuk a koronai részét meg a fogzacskó maradékát körülötte és látjuk, hogy ez a bölcsességfog egy fekvő pozícióban van az állcsontban, és itt látjuk az idegcsatornát, az állkapocsban futó idegnek a csatornáját. Ezeket a távolságokat egyébként természetesen remekül meg is tudjuk mérni.
Egyébként a bölcsességfogat ha egy másik felvételen – amit sagittális felvételnek hívnak – megnézzük, akkor is képet kapunk arról, hogy ez hogyan van itt bent az állkapocsban.
Tehát lehet látni, hogy itt a 6-os fog, itt a hiányzó 7-es fognak a helye és itt szépen kibontakozik a bölcsességfog. Úgyhogy bölcsességfog diagnosztika CBCT felvétel nélkül elképzelhetetlen.
Most megyek és kiszedjük ezt a bölcsességfogat. Most megyek és teszek fel fotót annak, aki kíváncsi rá, de azt nem ide a Facebook oldalamra fogom tenni, hanem egy Facebook csoport csoporba, a „Bölcsességfog, a szájsebész válaszol” című csoportba. Akinek van kedve megnézni vagy kíváncsi rá, az nyugodtan csatlakozzon.
Bölcsességfog fájdalom és ehhez kapcsolódó további “bölcsességfogas videók a YOUTUBE-csatornámon ITT!
Számos esetleírás, tudnivaló és műtéti fotó található a BOLCSESSEGFOG.COM weboldalon! Tájékozódjon Ön is!
További műtéti fotók és információk a BÖLCSESSÉGFOG – A SZÁJSEBÉSZ VÁLASZOL Facebook-csoportban. Csatlakozzon Ön is!
CIKKAJÁNLÓ BÖLCSESSÉGFOG PROBLÉMÁK TÉMÁBAN
AMIKOR A PÁCIENS SZEMÉLYESEN MESÉLI EL BÖLCSESSÉGFOG-KÍNJAIT…
MILYEN ÉLETKORBAN A LEGJOBB ELTÁVOLÍTANI A BÖLCSESSÉGFOGAKAT?
BÖLCSESSÉGFOG FÁJDALOM: MILYEN PANASZOKAT ÉS PROBLÉMÁKAT OKOZNAK A BÖLCSESSÉGFOGAK?
BÖLCSESSÉGFOGAK MŰTÉTI ELTÁVOLÍTÁSA ALTATÁSBAN
MUNKAHELYEM, A SANORAL HONLAPJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!