A ház a II. Világháború idején belövést kapott, de még ezt is kibírta. Nem úgy az IKV-s időket: 1981-ben leomlott a kémény, potyogott a vakolat. A gyerekeket még az udvarra sem engedték ki játszani, hogy agyon ne csapja őket valami. Aládúcolt gangok, megtámasztott falak, düledező oszlopok – ilyen beteg volt az Ó utca 6. a szocializmus idején. A régi idők hangulatából csak néhány darabka maradt: egy harmadik emeleti lakásban őrizték az ólomüveg-ablakot, és volt még egy régi, kék színű virágmintás wc-csésze is, „wash out closet” felirattal.
A ház azonban felébredt Csipkerózsika-álmából. Néhány évvel ezelőtt kívül és belül is megújult, megtartva, sőt sok helyen visszaállítva a régi formákat. Megújult a hangulatos udvar a kúttal, a korsóból vizet öntő lánnyal, a lépcsőkkel, a gangok ajtóinak gyönyörű üvegeivel. Ismét kinyíltak a napraforgók: a korlátokon és a körfolyosón is ott mosolyognak. Ilyen felújítást kívánunk minden budapesti háznak.
A házban van most már az én munkahelyem is, így lesz alkalmam jobban elmélyedni az Ó utca 6. történetben. Szerintem meg is fogom írni…
