VÉP: az Erdődyek egykori kastélya

Amikor az Ellerbach-család kihalt, az esztergomi érsek, Erdődi Bakócz Tamás örökölte a birtokot. Az a magyar főpap, akinek a történelem során egyetlenként komoly esélye volt arra, hogy pápa legyen. Be is vetett mindent, hogy nyerjen: hatalmas vagyonát a török elleni küzdelemre fordította volna – ha megválasztják. De nem választották: helyette az új Medici pápa, X. Leó került Szent Péter trónjára. A vépi kastélyt Bakócz Tamás –  még az egész pápaválasztási ceremónia előtt tizenhét évvel, 1496-ban – unokaöccsének, Erdődy Péternek adományozta.

Fotók: Salamon Zsolt

A kastély utolsó ura, Erdődy Ferenc 1952-ig lakhatta a kiskastélyt, és a nagy arisztokrata-kilakoltatás után a szomszéd faluba, Pecölre került harangozónak. Harangozott is szorgalmasan – egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig.
Fiai – Laci és Imre – ’56-os magyarokként a bajor és tiroli szabadabb levegőt választották. Sokáig csak ők emlékeztek a dicső múltra.

 

A nagyasszony: gróf Szepesvári Csáki Krisztina

 

Vép birtokosa volt a horvát bán, Erdődy Tamás (1558 – 1624) is, de a vár kastéllyá alakulása egy hölgynek, gróf Szepesvári Csáki Krisztinának volt köszönhető, kit tizenöt éves korában vett feleségül gróf Erdődy (I.) Sándor. Mire az asszony huszonhét éves lett, már meg is özvegyült. Azt mondják, szerette az életet: még két házasságot kötött. Második férje Draskovics Miklós országbíró lett,  de Krisztinánk harminchárom évesen másodszor is eltemette a férjét.

Negyvenegy évesen – kétszeres özvegyként – hozzáment a harminc éves Bercsényi Miklóshoz. Ez már eleve szokatlan, de a nagyasszony nem hagyta itt abba a polgárpukkasztást: 1695 június 9-én, csütörtökön egyik leánya, Erdődy Julianna ment hozzá gróf Eszterházy Antalhoz, pénteken másik leánya, Erdődy Margit grófnő kötött házasságot gróf Draskovics Pállal, szombaton pedig ő maga esküdött örök hűséget gróf Bercsényi Miklósnak. Tripla öröm, három napos vigadalom.

S hogy Krisztina történetét lezárjuk: a kassai dóm Rákóczi-sírboltjában a négy kőkoporsó egyikében pihen ő is a harmadik férjével együtt. Ott ahol II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, gróf Eszterházy Antal kuruc tábornagy és Sibrik Miklós udvarmester is örök álmát alussza. Életvidám Krisztinánk ugyanis urával együtt követte Rákóczit a rodostói száműzetésbe.

 

A másodvirágzás ideje: Erdődy (III.) Sándor

 

Erdődy (II.) Sándor (1670 – 1727) – aki a megye főispánja volt – „barokkosítja” a kastélyt, és amikor jobblétre szenderül, fiai – László és Lajos – úgy osztoznak az örökségen, hogy észak-déli irányban kettévágják. Fifty-fifty – és végül is szomszédok maradtak.

Erdődy (III.) Sándort tudós emberként tartjuk számon – ebben lehetett némi szerepe annak, hogy keresztapja (és nagybátyja) Széchényi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója volt. Jóbarátjával (és egyben unokaöccsével), gróf Széchényi Istvánnal együtt járta be Európát. Ő építteti a kastély jellegzetes főhomlokzati toronybástyáját – amely ma már a egy végtelenül leegyszerűsített és jellegtelen torony.
Az egész kastélyt Tudor-jellegű romantikus épületté formálja – ne feledjük, fiatalsága a romantika korára esik.
Ő helyezi el a két emléktáblát a kápolna falán: „Erdődy III. Sándor gróf édesanyja, tolnai Festetich Mária grófnő (1773-1837): a nagyon kedves, leggyengédebb és legszeretetreméltóbb anyának”  és „Gróf Erdődy III. Sándor gróf felesége, gróf Batthyány Leopoldina (1824-1866) Örökké emlékezünk e legkedvesebb és leghűségesebb feleségre”. Világos beszéd.

Fia, a IV. Erdődy Sándor 1940-ben halt meg, és az ő fia Ferenc az, akivel a történetet kezdtük: ő volt harangozó Pecölön az 50-es években.
Vele ért véget az Erdődy-család vépi története.

A kastély jelentős károkat szenved el a II. Világháború végén – hadikórház is volt, sőt ide költözött rövid időre a HM néhány osztálya is.

 

Ó-ó-ó Afrika!

 

1962-ben a kastélyba kerül a Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskola. És hát minek a cicoma: lebontják a négyszögletes tornyokat, a pártázatos pilléreket, leverik a szemöldökpárkányokat az ablakoknál, a tornyokra pedig vacak sisakokat raknak. Így lett teljesen jellegtelenné az 1847-től romantikus hangulatú kastély. A főbejárat felett szegény Juhász Gyula: A munkásotthon homlokára című versének utolsókét sora díszelgett: „Hirdessük: itt nem boldogul más,Csak aki alkot, aki munkás!”. A falak mögött pedig az Arab Liga tagállamaiból és afrikai baráti országokból érkezett – néha erősen túlkoros – tanulók szívták magukba a magyar nyelvi, a mezőgazdasági és még ki tudja, miféle tudást.
Párduc, oroszlán, gorilla, makákó, bambusznád, majomkenyérfa, kókuszdió! Ó-ó-ó Afrika!

Fotók: Salamon Zsolt