A „boldog békeidők” francia kultúrájú gyermeke, orvos, jobboldali (egészség)politikus, katona és katonaorvos, Szálasival szemben állást foglaló ember, aki ennek ellenére belép az SS-be – és akinek neve már rég a feledés homályába merült volna, ha nem ír alá valamit. A nagy „megszökő”, aki életében háromszor lépett meg: először a kommunisták elől 1919-ben, azután a nyilasok elöl 1944-ben, majd ismét a kommunisták elől 1948-ban.
A 141 éve, 1880. január 3-án született Benárd Ágost rövid története.
Benárd Ágost piarista diák volt. Budapesten 1905-ben vehette át orvosi diplomáját. Pályájának kezdetén a belgyógyászati klinikán gyakornok, 1907-től 1909-ig a sebészeti klinikán műtőnövendék, majd a bécsi sebészeti klinikára került. Hazatérve az I. Kerületi Munkásbiztosító Pénztár orvosa, majd (1913-tól) főorvosa lett. Látva a rendszer hiányosságait (például a munkás-betegbiztosítás hiányát) népszerű ingyenes rendeléseket tartott Lágymányoson és Kelenföldön.
Az I. Világháborúban csekély ötven hónapot húzott le a keleti fronton frontsebészként őrnagyi rendfokozatban, de katonai vállalkozásokban is részt vett, ahol kitűnt bátorságával. (Megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a Bronz Katonai Érdemrendet, a Vöröskereszt tiszti jelvényét és a Károly Csapatkeresztet).
Hazatérve egyértelműen a Károlyi-vonal ellen foglal állást, és nem is nagyon teketóriázik: fegyveres alakulatot szervezett Károlyi megbuktatására. Nagy sikert nem aratott: a Tanácsköztársaság kikiáltása után egy nappal elfogják, halálra ítélik. De ő megszökik: irány a jól ismert Bécs.
Keresztényszociális vonalon futott be politikai karriert, a kérészéletű Huszár-kormány (1919. november – 1920 március) népjóléti államtitkára, majd minisztere volt. Politikai munkásságának középpontjában a munkás betegbiztosítás és a hadigondozás állt. Ezek politikai munkásságának eredményeként és miniszterségének idején kerültek be az állam fontos feladatai közé.Neve azonban nem orvosi tevékenysége miatt maradt emlékezetes. Mint ahogy „társáé”, Drasche-Lázár Alfréd íróé (és diplomatáé) sem irodalmi munkássága okán. Hanem azért, mert ők ketten írták alá a trianoni békeszerződést magyar részről.
Nem véletlen, hogy hazánkat e két – kétségkívül nem túl jelentős – politikus képviselte az aláírási ceremónián. A békeszerződésnek nevezett diktátumot ugyanis egyetlen magyar vezető sem volt hajlandó aláírni. A megalázó feladatot egymás után pattintották le magukról a vezető magyar politikusok (apró orvostörténeti vonatkozás: közöttük báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter, Korányi Frigyes belgyógyász professzor fia is).
Szegény Benárd Ágost azonban francia kultúrában nevelkedett – előbb tudott franciául, mint magyarul – talán ez is hozzájárulhatott, hogy a minisztertanács – több napi vita után – egész egyszerűen kijelölte Benárdot és Drasche-Lázárt aláírónak…
Tíz évvel az aláírás után így írt: „síri csendben fogadtak, és általános figyelem közepette foglaltuk el helyünket. Millerand elnök kihirdette, hogy következik a magyar megbízottak által a békeszerződés aláírása. A ceremóniamester először hozzám lépett, és felkért, írjam alá a békét. Udvariasan hellyel kínált.
– Merci beaucoup, Monsieur! – válaszoltam, amint udvariasan visszautasítottam a nekem átnyújtott dísztollat is, és állva, szinte oda se nézve, félvállról, a szálló asztalán talált és magammal hozott rozsdás, puhafa szárú tollal írtam alá a békeszerződést, majd a családi pecsétes gyűrűmmel megpecsételtem. Azután otthagytam a tollat az asztalon. Majd meghatalmazott-társam, 
Dresche-Lázár Alfréd írta alá. … Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszerített aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban a nemzetemre nézve reánk kényszerített és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintem.”
Dresche-Lázár Alfréd írta alá. … Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszerített aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban a nemzetemre nézve reánk kényszerített és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintem.”1926 után visszavonult a politikától, de 1935-től 1939-ig még egy ciklust lehúzott a parlamentben Veszprém képviselőjeként a Gömbös-párt színeiben.
Benárd a nyilas hatalomátvétel után kénytelen volt olajra lépni és mint 1919-ben, ismét Bécsbe szökött. Köztudott volt ugyanis, hogy Szálasit elmebetegnek tartja. Ő maga ösztönözte régi barátját, Bakody Aurél elmegyógyászt, hogy írjon elemzést Szálasi Ferenc elmeállapotáról. A mű nem nyerte meg Szálasi tetszését…
Rövid ideig – talán azért, hogy kivonja magát a magyar állam joghatósága alól – az SS orvosa volt Bécsben – de ezt a motívumot az előzményekből nehéz következtetni, megmagyarázni. Vajon egy Szálasival szembehelyezkedő ember hogyan kerül az SS-be?
1945 tavaszán amerikai hadifogságba került. Kiadták Magyarországnak, ahol a Népbíróság – SS-be történt belépéséért valamint az első zsidótörvény melletti hangzatos kiállásáért és annak megszavazásáért – először tíz év, majd enyhítve hat év börtönbüntetésre ítélte. Egészségi állapota miatt ezt házi őrizetre változtatták. Ekkor – életében immár harmadszor – megszökött és húsz éven át (!) teljes illegalitásban – Gáspár János álnéven – élt Balatonkenesén. Ott is halt meg 1968-ban.
Azt, hogy ő Benárd Ágost, a trianoni békediktátum egyik magyar aláírója – kizárólag a fia tudta. Az Új Köztemetőben temették el.
.
.
.
Irodalom: Kapronczay Károly: A trianoni békeszerződés egyik aláírója: Benárd Ágoston (Valóság, 2018 (61. évfolyam, 1-12. szám) és saját kutatásaim.
.
Írásomhoz felhasználtam az Arcanum Digitális Tudománytár valamint a Hungaricana Közgyűjteményi portál dokumentumait.