fbpx

Mi az oka annak, ha egy implantátum kilökődik, kiesik, elvész?

Dr. Lászlófy Csaba

szájsebész szakorvos, az orális implantológia szakorvosa

Implantátum kilökődése – mi az oka annak, ha egy implantátum kilökődik, kiesik, elvész?

 Az implantátumok elveszítése extrém ritka. Gyakorlatilag már a fogászati implantátumok beültetése 90 százalék fölötti sikerességgel működik, néhány százaléknyi implantátum azonban elvész.

Lehet ez rövidtávú elvesztése az implantátumnak – tehát maga a műtét után egy kicsivel elvész, kiesik az implantátum. Itt általában valamilyen műtéttechnikai probléma szokott lenni, vagy egy tervezési hiba, hogy egyáltalán nem volt elegendő a csontkínálat az implantációra.

Nem győzőm hangsúlyozni a CBCT szükségességét, anélkül mi semmilyen implantátumot nem teszünk be, mert azzal pontosan prognosztizálható, hogy egy implantátumot hova kell betenni, tervezhető a dolog, kiderülnek a legapróbb turpisságok is a csontban. Ami egy röntgenen úgy látszik, hogy elegendő a csont, az egy CBCT-n teljesen egyértelműen látható, mindenféle méréseket el tudunk rajta végezni, amit el is végzünk az implantációk előtt. Ennek megfelelően a tervezés az ilyen baklövéseket kiküszöböli.

És az implantátumok hosszútávú elveszítése a másik, amikor is az implantátum mondjuk évek múlva vész el.

Gyakorlatilag ennek kettő oka van. Extrém ritkaság, hogy más oka legyen. A leggyakoribb ok, amit meg kell mondani, az a nem megfelelő szájhigiénia és az implantátumok nem megfelelő ápolása. Ebben az esetben ugyanis egy gyulladás jön létre az ínyben, a csontban, a nyálkahártyán, s ez csontlebomláshoz vezet. Minél nagyobb a csontlebomlás mértéke, annál nagyobb hely van a baktériumoknak a szaporodásra, így exponenciális módon lassan elfogy a csont.

Az ilyen folyamatokat meg lehet állítani. Ha ilyet észlelünk, akkor bizonyos kezeléseket kell alkalmaznunk, ezért is ragaszkodunk ahhoz, hogy az implantált pácienseink évente egyszer jöjjenek el hozzánk kontrollvizsgálatra, mert máskülönben nem tudunk garanciát vállalni az implantátumok élettartamát illetően.

Az implantátumok elveszítésének másik oka egyébként pedig a túlterhelődés. Ezt viszonylag egyszerűen ki tudjuk védeni, ezért nem szabad spórolni az implantátumok számával, túl nagy területeket kevés implantátummal áthidalni, mert akkor programozott, hogy azokra az implantátumokra őrületes terhelés fog jutni és hosszú távon el fognak veszni. Ez megint egy tervezési kérdés.

 

Implantológiai témájú blogbejegyzéseim: KLIKK IDE!

Interjú velem az IMPLANTOLÓGIA MAGAZINBAN – KLIKK IDE!

További műtéti fotók és információk a Fogászati implantáció – az implantológus válaszol Facebook-csoportban!
Figyelmébe ajánlom YOUTUBE-csatornámat, mert ott is számos kérdésére kaphat választ a fogászati implantációval kapcsolatos videókból.
Érdekes bejegyzések olvashatóak a SANORAL Fogászati és Szájsebészeti Klinika weboldalán a BLOG-ban is!

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK – IMPLANTOLÓGIA