Ahol az Ördöglovas örökre megpihent: Gyarmatpuszta, Sándor-Metternich Temetkezési Kápolna

Tizenhat éves volt, amikor először ült életében lovon.
Azután néhány év múlva, amikor a budavári Bécsi-kapu őre nap mint nap meglátta közeledtét, ordítozni kezdett: jön a gróf!

Mindenki pucolt, amerre tudott. A gyerekeket beterelték az utcáról, a boltosok mentették a menthetőt, a kapukat becsukták: attól rettegtek a jó budai polgárok, hogy az elmeháborodott ember rajtuk, a családjukon vagy a portékájukon (vagy a felett) mutatja be újabb mutatványát lóháton.
Persze elsősorban a Bécsi-kapu és a Szent György tér közötti útszakaszon lévők voltak veszélyben, lévén a Sándor-palota a téren. De a gróf furfangos volt: időnként átvágtatott a szomszédos utcákba is.

Az 1948-as forradalom (forradalmak) idején kicsit megrezgett a Sándor-család biztonsága, lévén a Móric gróf felesége Metternich-lány. De a bécsi Metternich-palotában – ahonnan mindenki lelépett a forradalom elől, csak egy legény maradt: az Ördöglovas. Állítólag lement, és segített a tömegnek kővel behajigálni az ablakokat. Majd megérdeklődte – a derék munka után – a környezetében állóktól, hogy melyik palota legyen a következő? Ha már hajigálunk, hajigáljunk rendesen!

Az ördöglovas leánya jegyezte fel apjáról: a lába háromszor tört el, a karja hétszer, egyéb csontjai legalább tucatnyi alkalommal. A ficamokat és zúzódásokat fel sem jegyezték – mert minek?
Lássuk be, Móric gróf nem volt… hétköznapi. Leánya, Paula ezt írta például: „Rettenetesen féltem tőle… Boldogult Leó fivéremmel együtt gyakran kellett bravúrjaiban részt vennünk. IIyenkor azt mondta, ki akarja ölni belőlünk a félelemérzést … de a bátorságot mégsem sikerült belénk nevelnie. Csak mutattuk előtte, hogy nem félünk. Gyakori játéka volt, hogy fivéremmel együtt megszalasztott bennünket, majd rárivallt Hektorra, kedvenc vadászkutyájára: »Apport!« A hatalmas állat utánunk vetette magát, s a földre döntött a fivéremmel együtt. Szerencsére nem harapott…”

Botránycelebség

Ha netán valaki azt gondolná, a botránycelebség valami új dolog, hát nem: Johann Gottlieb Prestel,  – aki mindig elkísérte Sándor grófot, ha az egy újabb botrányt akart csinálni – kis akvarelleken festette meg a balhét, és ezekhez maga a gróf írta a magyarázatot. Háromszáz ilyen akvarell készült (ennyi ismert), és ezek nyomtatásban is megjelentek. Ma ebből lenne száz meg száz Insta-sztori…

A Prestel-képeken Sándor Móric gróf lovagol a vár lépcsőin, vagy éppen a Fehér Hattyú báltermében – oda rendszeresen lóháton járt. Lovakat, szekereket ugrat át lóval, vagy éppen a Duna jégtábláin tipegteti át szegény paripát. A végtelenségig lehetne sorolni az Ördöglovas hihetetlen produkcióit: Budáról nyolc óra alatt vágtatott Bécsbe, Bécsből húsz óra alatt egy fogattal Budára, mocsáron gázolt át és megúszott rengeteg másik nyaktörő mutatványt is.

Egyszer azonban nem volt szerencséje: negyvenöt éves korában Linznél kipottyant vágtató fogatából, és fejjel egy vaskorlátnak vágódott. Sohasem épült föl teljesen: az addig is ön- és közveszélyes Ördöglovast, 1850 októberétől elmebetegként kezelték. Huszonnyolc évet élt még, többnyire zárt intézetekben, néha pedig családja körében. Döblingben halt meg — ugyanott, ahol Széchenyi István — 1878. február 23-án. Ott, ahol Széchenyi István és Semmelweis Ignác is…

A Sándor-grófok egykori vadasparkjának kőkerítésén kívül kis neogót stílusú kápolna bújik meg, ahol a valamikor nagy vagány és botrányhős, gróf Sándor Móric alussza örök álmát – feleségével és Paulina leányával, valamint a gyermekkorában meghalt fiával, Sándor Leóval.
A kripta kiépítése a kis kápolnában és persze a sírfelirat is az Ördöglovas Paulina nevű lányának köszönhető. Ennek megfelelően a sírfelirat (magyarra fordítva):
„Itt nyugszik békében, Krisztusban a feltámadást várva szeretett atyám, szlavnicai gr. Sándor Móricz, született 1805. május 23-án, meghalt 1878. február 23-án — nemzetségének híres és utolsó sarja. Édesanyám, herceg Leontina Metternich Winneburg, született 1811. június 18-án, meghalt 1861. november 17- én. Testvérem, Sándor Leó, született 1837. október 13-án és meghalt 1843. május 15-én. Hiszem, hogy viszontlátlak benneteket. ”

Az utolsó produkció

A kápolna – amelynek kulcsa a közeli portáról elkérhető – a Velencéből származó oltárral és a kagyló alakú szenteltvíztartotókkal, meg a fagerendás mennyezettel igazán elbűvölő. Az Ördöglovas első eltemetésére nem itt, hanem a bicskei temetőben került sor.
A temetésen a legenda szerint elszabadult a pokol. A lovak megérezték, hogy az Ördöglovas már odaát van – így maguk rendeztek patáliát, olyat, hogy a gyászszertartás pompája eltörpült mellette. A paripák száguldani kezdtek a gyászkocsival – és benne az Ördöglovas koporsójával – és árkon-bokron át repültek.
A temetés után hamar megszületett a legenda: megriadtak a lovak, mert maga az ördög tűnt föl előttük. Talán eljött a lovászmesteréért.

Ha besétálunk a kápolna mögé, gazos kőkeretet találunk ott. Nem ok nélkül: itt nyugszik az Ördöglovas kedvenc lova, Tatár is.