Amit nem vitt el a front, amit meghagytak az oroszok, amit nem hordtak szét a környékbeliek, azt szétverték a “szakemberek”: a lovasberényi Cziráky-kastély

A Dél-Morva Lundenburg (ma: Břeclav) zsidó lakossága felkerekedett, hogy valahol Magyarországon telepedjék le. Vándorlás közben azt a hírt kapták, hogy Lovasberény földesura, báró Franz Anselm Fleishmann boldog lenne, ha szaporodna a község lakossága. Letelepedtek hát a lundenburgi zsidók Lovasberényben. 1720-ban-ban már nekiláttak a zsinagóga megépítésének is, és persze kóser vágóhídat, pálinkafőzőt és mikvét (rituális fürdő) is  emeltek az immár lovasberényivé vált családok.

Fleishmann báró elődje a lovasberényi uradalom élén gróf Heidershaimbi Siegbert Heister generális volt. A birtokot a törökellenes harcokban tanúsított viselkedésért kapta ez a katonaember – de a labanc, az csak labanc. Egyrészt katolikus ugye – és ez a jó Lovasberényieknek nem nagyon tetszett – másrészt hát finoman szólva sem kurucrajongó. El is vette a református templomot a labanc uraság a falubeliektől és a biztonság kedvéért az istentiszteleteket is betiltatta. Kedves felesége szerencsére nem volt ennyire fafejű: meggyőzte a grófot, hogy építsenek egy kápolnát a kastélyudvarban, a magyarok meg kapják vissza a templomot. Így is lett. A kápolna ma is ott áll a kastélytól néhány lépésnyire.

A labanc úrnak is voltak elődei. Egyrészt a Baracskai Pállfy család és még régebben – a XV. században – a Buzlaiak. Ha igaz – és a helyiek úgy mondják, hogy az – az egykori – a későbbi kastély alá „begyűrt” Buzlai-udvarházból több kilométeres alagút vezetett ki, valahová a szőlőkhöz. Ha netán menekülni kell, jól jön az ilyesmi. Tény, hogy az alagút maradványai a kastélyban megvannak, és a templom mellett is (itt éppen beszakadt…), meg a falu több pontján is.
Azután jött a török, és elcammogott az a 150 év.

1730-ban a Cziráky-család lett az úr Lovasberényben. Gróf Cziráky József ekkor vette meg a kastélyt és a birtokot. Mint igazi uralkodó-hű magyar főnemes, erős katolizálásba kezdett, de hagyta, hogy a reformátusok és a zsidók is szabadon gyakorolják vallásukat.
Fia, György átépítette és megnagyobbítatta a kastélyt, és tornyot emeltetett a labanc előd kápolnájára.

Az 1800-as évek elején Cziráky Antal Mózes felépíttette az igazi klasszicista Cziráky-kastélyt.
Aki ma megáll a kastély előtt és felnéz a timpanonra, kettő címert láthat. A Cziráky-címert – álló farkas, mellső lábával vörös zászlót tart, amelyen hold és csillag látható – és Cziráky Antal Mózes feleségének címerét. Utóbbiban a nyakán nyílvesszővel átlőtt, kiterjesztett szárnyú fekete sast láthatunk.
A kastély utolsó nagy átalakítása Ybl Miklós munkája. Igazi főúri kastélyt alkotott Lovasberényben a mester. Megfordult itt a magyar arisztokrácia színe-java, és jó néhány külföldi méltóság is. Egy főúri kastély, angolpark, fák és növények a világ távoli részeiről és a parkban egy tó. Mi kell még az idillhez?
Apropó tó: mondják, hogy a tó az csak azért lett, mert az egyik évben nagyon rossz termést adott az Úr: elverte a jég meg a viharok. És akkor a Czirákyak magtárai megnyíltak a jobbágyok előtt. De hogy ne legyen a dolognak könyöradomány jellege, a gróf kitalálta, hogy jó lenne itt a kastélykertben egy tó, ki kellene hát ásni, a kiásott földből meg két dombot emelni. Így lett tó, és így nem éheztek a jobbágyok. Nem tudom, hogy igaz-e, de hihető a történet.

És ha már megemlékeztünk Lovasberény korábbi uráról, Heister generálisról, akkor azt is el kell mondanunk, hogy a Cziráky-uraságok is labancok voltak kezdetben. A császárhoz hű magyarokat is így hívták a Rákóczi-szabadságharc idején, és még utána is jó ideig. De aztán szépen elcsitult a dolog. Az osztrák-magyar kiegyezés (legyünk pártatlanok: az Österreichisch-Ungarischer Ausgleich) végképp jelentéktelenné tette ezt az ellentétet. A Czirákyak mindvégig jó és szeretett földesurak voltak Berényben, de a Habsburg-hűség megmaradt. Sőt: amikor Károly király másodszorra kísérelt meg visszatérni a magyar trónra 1921. október 20-án, akkor az őt szállító repülőgép a másik Cziráky-birtokon, Dénesfán landolt, hogy azután majd október 23-án megütközzenek a magyar egyetemi zászlóaljakból álló Horthy-hű erőkkel Budaörsnél. (Ínyenceknek: a lövészárkok ma is megvannak, bárki felkeresheti őket. A Szoborparktól kell elindulni egy kis sétára…)

1943-ban még Cziráky László kifestette és renováltatta a kastélyt. Visszatekintve nem volt érdemes: két év múlva megérkezett a front, azután meg nagyot fordult a világ.

Átvonulnak itt a német és magyar csapatok (halottaik részben székesfehárvári Szentlélek Katonai temetőben, részben – a magyarok – az egykori kastélykertben nyugszanak), de romhalmazzá az oroszok tették a kastélyt. Eltüzelték a könyvtárat, a bútorokat, a kifűrészelt gerendákat, a parkettát és mindent, ami éghető volt. Hiába, a hideg nagy úr.
Az orosz hadikórházban több, mint 500 katona hunyt el. Holttesteiket a kápolna előtt tették rakásokba, és a helyiek emlékezete szerint egy szerencsétlen magyar öregemberrel cipeltették el őket a tömegsírba. Mondják, hogy amikor szegény öreg egyet elejtett, egy kedves orosz jól elverte az aggastyánt.

Az ötvenes években gépállomás, magtár és TSZ-iroda lett a büszke Czirákyak otthona. Magyar kastély-sors ez, tudjuk, értjük…
De azt, hogy 1976 (!) és 1983 (!) között végzett, „restauráció” során vajon miért kellett kalapáccsal verni a kvalitásos falfestményeket (aki nem hiszi, nézze meg a kűmüveskalapács nyomait!), vagy miért kellett keszekuszán „lerakni” a híres pecsétes téglákat (amelyek a kastély egyes építési szakaszainak tanúi), és hogy miért kellett oda nem illő, az egész architektúrát tönkretevő vasbeton födémmel agyonvágni a büszke Cziráky-kastélyt, vagy hogy miért kellett a bal oldali szárnyban található – Ybl-által kialakított – kocsiáthajtó födémét leszakítani – nos azt megérteni nem lehet.
A Heister-féle kápolna szentjeit fordítva helyezték el a „szakemberek”,  így mindkettő „elnéz” a templom bejáratától. A templomba vezető három lépcsőt pedig rossz sorrendben helyezték el (felül a kicsi, középen a legnagyobb, alul a közepes).
A feltűnő hozzánemértés – vagy ha tetszik: barbarizmus okait keresné az ember, de nem találja.
Egy helyi illető azonban tudja a titkot, amikor rákérdezek:
– Nézze uram! Ezek a szakemberek csak ittak itten, aztán amikor már jól berúgtak, nekiálltak „restaurálni”.
Azt hiszem, mindent értek.

Fotók: Salamon Zsolt