Dr. Seibriger András (ifjúkorában inkább Seibriger Endre) nevét nem sokan ismerik. Az 1910-ben született orvos életén végigrobogott a történelem.
A marosvásárhelyi születésű Seibriger András családja Trianon után Budapestre menekült és – osztozva rengeteg sorstársukkal – pályaudvari vagonban laktak évekig. Az anyagi nehézségek ellenére a tehetséges ifjú diplomát szerzett a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1939-ben.
Egyetemi évei alatt a Szent Rókus Kórház Nőgyógyászati Osztályán dolgozott, nyilvánvalóan pénzkereseti céllal. Több kérvényt találtam – amelyeket az egyetemi tanács elfogadott – a tandíj késve befizetésére vonatkozóan. Végzés után az egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében tevékenykedett díjtalan gyakornokként, ahol elsősorban kriminológiai kutatásokat végzett.
1939-től a Szent István Kórház Sebészeti Osztályára nevezték ki (s kinevezését évente hosszabbították). A II. világháború alatt lovassági alakulatnál a keleti fronton szolgált, 1942. április 1-től tartalékos főhadnagyi rendfokozatban. 1944 márciusától Dr. Kovács István vezető főorvos helyettesének nevezték ki a Sziklakórházba.
A Sziklakórház katonákat és civileket egyaránt ellátott. Működése Budapest ostromának egy sajátos fejezete. Orvosai és ápolói mentettek, akit tudtak, ahogyan tudtak és azzal, ami éppen rendelkezésre állt. A Sziklakórház a Szent János Kórház felügyelete alatt működött a Várhegy kazamatarendszerében. Aki esetleg még nem látta, annak nagyon javasolom, hogy látogasson el oda (már akkor, amikor a vírushelyzet megengedi…).
Seibriger doktor az 1945. februári kitörés során (után) sem volt hajlandó elhagyni betegeit. Talán az a védlevél mentette meg az életét, amit a svájci diplomata, Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt delegáltja állított ki számára. (A védlevél a Sziklakórházban megtekinthető!) Ő az a Friedrich Born, akinek hat négyzetméteres irodája éppen a Sziklakórházban működött, és ahonnan Born körülbelül 15.000 zsidó honfitársunkat mentette meg a deportálástól. Born urat 1987-ben a Jad Vasem posztumusz kitüntette a Világ Igaza címmel.A háború után Seibrigert évekre eltiltották hivatása gyakorlásától. 1949-ig egyáltalán nem praktizálhatott, majd három évi magánrendelés után 1952-től újra sebészként dolgozhatott. Ebben az évben nősült: Pichler Gladys lett a felesége.
1956-ban ismét a Sziklakórházban dolgozott: éjjel-nappal operált, részben egészen biztosan azokkal az eszközökkel, amelyeket az ostrom során is használt. A műtétek között hullafáradtan felment Úri utcai lakásába, amikor is a felesége szabályosan könyörögve kérte: hagyják el az országot. Az asszony bölcs volt: tudta, hogy ebből a történetből a férje jól nem jöhet ki…
A legszükségesebbek gyors becsomagolása után néhány bőrönddel Seibriger doktor és felesége, valamint apró kislányuk el is indult, de a doktor láthatóan hezitált. Felesége sürgetni kezdte: „Bandikám, igyekezz!”. A válasz pontosan az volt, amire az asszony titkon és félve számított: „Gladys! Menjetek! Nekem itt kell maradnom!”. És ezzel visszarohant operálni a Sziklakórházba.
A forradalom után „természetesen” meghurcolták Seibrigert. Infarktust is kapott, a család az anyagi ellehetetlenülés szélére került. A budai vár lakói azonban adományokkal (többnyire persze élelemmel) támogatták őket.Seibriger András visszaemlékezésben azt olvastam, hogy betegágyáról rálátott a Sziklakórházra, vagy legalábbis annak bejáratára. Meggyőződtem róla, hogy ez bizonyos mértékig lehetséges. Mint azt fentebb már megírtam, hősünk az Úri utca 52. szám alatt lakott (ezt az 1945-ös választói névjegyzékből tudjuk). A ház délnyugati oldala azonban a Lovas út felé néz – és éppen a Sziklakórház bejáratára.
Amikor infarktusából felépült, elővette régi sebészi műszereit és magánrendelésbe kezdett. Halála előtti években a Maros utcai rendelőintézet sebészeti ambulanciáján dolgozott, de műtőasztal mellé nem engedték állni többet – annak ellenére, hogy közismert tény, mennyi fejlődést vitt a sebészeti tevékenységbe a „frontsebészeti” múlt. Hát Seibriger Andrásnak ilyen gyakorlata bőven volt.
1977. május 25-én hunyt el. Sírja a Farkasréti Temetőben található. Műszereit halála után özvegye és leánya megtalálták. Szépen elcsomagolva várták az újabb bevetést. A műszerek a Sziklakórházban megtekinthetőek.
.
.
A jelölt képek a Sziklakórház képanyagából származnak.
.
Írásomhoz felhasználtam az Arcanum Digitális Tudománytár valamint a Hungaricana Közgyűjteményi portál dokumentumait.