fbpx

Utazás a bölcsességfog körül

Bölcsességfog bölcsitől a bölcsességfog-bölcsességekig

 

2022. szeptember 15. (csütörtök) 9h – 17h

Megnézem a programot

Visszajelzések a korábbi képzésekről

Kedves Doktor Urak!
Nagyon nagy öröm volt részt venni egy ilyen színvonalas kurzuson, mely egy picit más volt, mint a jól megszokott, abszolút pozitív értelemben. Ha az ember meghallja, hogy több mint 20 prezentáció lesz előadva, talán jogosan kérdezi, hogy lehet ezt ugyanolyan lelkesedéssel végig hallgatni vagy épp végig beszélni. Itt sikerült kivitelezni mindkettőt! A Doktor Urak 6 órányi előadás után is tartották a kezdeti színvonalat, mi résztvevők pedig egy másodpercig se unatkoztunk, a sok érdekes témát hallva mintha csak egy szempillantás lett volna az egész. Nagyon tetszett, hogy az alapoktól kezdve, műtéti praktikákon át mindent átbeszéltük, mindezt színesítve könnyedebb előadásokkal.
Nagyon bízom benne, hogy lesz még lehetőségem ilyen magas szintű kurzusokokat meghallgatni!
Köszönettel,
Dr. Hulita Sybilla

Tisztelt Előadók! Kedves Csaba és Árpád!
Az utóbbi időben a szakmai kurzusok, melyeken részt vettem, mind online formában zajlottak, így nagyon vártam már egy olyan alkalmat, amelyen fizikailag is részt vehetek. A témát azonban nem csak személyes jelenlét hozta közelebb, hanem a közvetlen stílusú, élvezhetően előadott, mégis rengeteg új és felfrissítendő információt tartalmazó előadások. A bölcsességfogakat a létező összes aspektusból megvizsgáltuk: az eltávolítás előtti, közbeni és utána felmerülő problémákon kívül egy kis kitekintést is kaptunk különböző határterületeken. Az alkalmat zenei produkciók is színesítették, melyek számomra mindig közel állnak. Így hát remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, amikor találkozom Veletek.
Köszönettel és üdvötlettel:
Dr. Bíró Balázs

Nagyon köszönöm az élményt, a tanulást - remek volt.
Amenyiben uj téma, új kurzus lesz, akkor is boldogan megyek! Köszönöm a sok munkát amit bele raktatok! - de remélem azért hűsitö is volt a nyári melegben...
Ha gpndljátok nekem is lenne egy pár jól dokumentált esetem, ami a fiatal kollegák hasznára válna, szívesen megmutatom!
Dr. Szalay Éva

Kedves Árpád és Csaba!
Általános gyakorlatot folytató fogorvosként vettem részt a kurzuson. Igyekszem a praxisomban minél több esetet ellátni, és nem, az amúgy is túlterhelt szájsebész kollégákhoz utalni a pácienseket.
Célom az volt, hogy megerősítést kapjak abban, hogy amit a mindennapi gyakorlatban végzek, azt jól csinálom-e, illetve további ismereteket szerezzek arról, hogy mit és hogyan kell / szabad csinálnom a gyakori problémát okozó bölcsességfogak kezelésekor.
Ami nagyon tetszett a nap során, hogy az elméleti fejlődésen túl valódi, gyakorlatban azonnal alkalmazható tudást szerezhettünk. Kifejezetten élveztem ezen kívül az igazságügyi és jogi vonatkozású kitekintéseket, melyek színesebbé tették az előadásokat, csakúgy, mint a kellemes zenei átkötések.a
Szeretnék köszönetet mondani, hogy részt vehettem ezen a fantasztikusan megálmodott továbbképzésen!
“The world would be cold without dreamers, like you”
(Aki tudja, honnan indéztem, legközelebb kap egy fagyit 🤟🏻😂)
Dr. Ligetes Melinda

Kedves szervezők!
Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a képzésen, remek volt!!
…és, hogy mit mondanék róla másoknak?:
Amikor olvastam a meghirdetett tanfolyam címét, igazán felkeltette az érdeklődésemet, mert azt gondoltam, hogy az, aki, akik ilyen izgalmas címet adnak egy képzési napnak, csak valami őrületesen jót tudnak alkotni!! Ez sikerült!!
Régóta kerestem már egy olyan átfogó, komplex alkalmat ebben a témában, ami, mint elméleti, mint gyakorlati síkon átfogja a kérdéskört és segítséget ad, hogy mint elméletben, mint gyakorlatban jól körültekintve mindent, sikeres bölcsességfog eltávolításokat tudjak elvégezni!!
Köszönöm a lehetőséget, csak ajánlani tudom az oktatókat, szervezőket és várom a következő “utazást”!!😊
Üdv.:
Dr. Varga Judit

Kedves Csaba és Árpi!
Először is szeretném megköszönni, h Veletek “utazhattam”!
Gyakorló fogorvosként ( nem dentoalveolaris sebészként) vettem részt az “utazáson”; mindig is érdekelt a szájsebészet és mindig nagy élvezettel hallgattam hallgatom Joób Tanár Úr frappáns , lényegre törő, nagyon jól megkomponált előadásait. Ez szeptember 15-én sem volt másképp; Ezen a napon megismerhettem Lászlófy doktor kitűnő előadói képességeit is.
Fontosnak érzem, h egy jól felvett anamnézis, képalkotó eljárások ( Op; CBCT) után mi fogorvosok is pontos diagnózist tudjunk felállítani és a pácienseket pontos beutaló diagnózissal megfelelő irányba tovább utalni, és tájékoztatni a további kezelési lehetőségekről.
Rendkívül sok aspektusból ismerhettük meg a bölcsesség fog sebészetének rejtelmeit, nehézségeit, esetleges szövődményeit és azok ellátását.
Számomra nagyon hasznos, tanulságos nap volt , szeretnék a jövőben is Veletek tovább utazni.
Köszönet a profi szervezésért, vendéglátásért !
Üdvözlettel :
Dr. Lőrincz Rita

Dentoalveolaris sebész rezidensként kivételes lehetőségnek tartom, hogy egy ilyen magas színvonalú előadássorozaton volt szerencsém részt venni. Dr. Lászlófy Csaba és Dr. Joób-Fancsaly Árpád rendkívül professzionálisan, körültekintően kalauzoltak el minket a bölcsességfog és annak eltávolítását övező témákban. Aligha voltam ennél nagyobb szabású kurzuson. Köszönöm a lehetőséget!
Dr. Balaj-Regonini Róbert

Kedves Csabi és Árpi!
Nehéz elfogulatlanság nélkül véleményt mondanom az “ Utazás a bölcsességfog körül” szakmai napról. Ezért nem is teszem!
Mivel Árpi a férjem betekinthettem az előadásra készülés kulisszái mögé: megismertem Csabi fáradhatatlan lelkesedését, Kriszti átgondolt szervezői képességét. És tudtam, hogy más lesz ez a nap!!!
Tisztán látszott, hogy mindketten nagyon nagy szakmai, gyakorlati tudást birtokoltok és ezt a tudást szívesen adjátok át a fiatalabb kollégáknak!
Nagyon élveztem a kitérőket, ami a bölcsességfoggal kapcsolatos volt, és a zenei megszakításokat Péch Lórántnak köszönhetően!
Ilyen jó hangulatú és magas színvonalú továbbképzéseket kívánok minden kollégának, aki fejlődni szeretne, vagy csak megerősíteni eddigi szakmai tudását!
Köszönet érte!
Dr. Rálik Noémi

Tisztelt Tanár úr és a Doktor úr!
El szeretném mondani, hogy nagy örömmel vettem részt a továbbképzésükön, mivel egy számomra nagyon fontos és érdekes témáról hallhattam Önöktől.
Az előadások magas színvonalúak, ugyanakkor közérthetőek voltak. Számomra, aki jelenleg még csekély tapasztalattal rendelkezem mindez nagyon szimpatikus volt.
Végül szeretném megköszönni, hogy részt vehettem ezen a képzésen, mely úgy érzem nagyban hozzájárult a fejlődésemhez. Ajánlom képzésüket minden a szájsebészet iránt érdeklődő
kollégának!
Dr. Csák Levente

Tisztelt Előadók, Doktor urak,
Így 6 évvel szakvizsga után is egy rendkívül élvezhető kurzus volt, talán a kötetlen kicsit lazább hangvétel is volt ami miatt igazán tetszett. Véleményem szerint ezeket az ismereteket nem lehet elégszer felfrissíteni, bármennyire is triviálisnak tűnhet sok dolog. A másik pozitívum számomra az volt, hogy konkrét gyakorlati javaslatok és megoldások hangzottak el (sok kurzuson csak a problémafelvetésig jutnak, de a megoldás már nem hangzik el).
Talán csak a kreditpontokat hiányoltam, de elsősorban nem pontgyűjtés céljából vettem részt a kurzuson.
Üdvözlettel:
Dr. Vörös Balázs

Kedves Csaba és Árpád!
Igazi szájsebész rock sztárok vagytok! 😃 Az Utazás a bölcsességfog körül című előadásotok szakított minden szokványos konvencióval, ezáltal rendkívül izgalmassá vált az egész nap. Én magam általános fogorvosként vettem részt rajta, különösebb sebészi beállítottság nélkül. Úgy vélem, rendkívül hasznos információkat hallhattam kötetlen stílusban, rendhagyó környezetben. Az előadásokat összekötő zongoramuzsika telitalálatnak bizonyult - és ezt nem csupán az mondatja velem, hogy zenekedvelő vagyok, hanem máshol nem tapasztalható módon fragmentálta a témákat, és ez a fajta lazítás igazán menő is volt! Tényleg jó szívvel ajánlom mindenkinek!
dr. Radánovics-Nagy Dániel

Kedves Szervezők!
Az idő gyorsabban telik, amikor az ember jól érzi magát, és így volt ez ezen a napon is.
Színvonalas előadásokat hallhattam, tényeket és érdekességeket egyaránt.
A legtöbbet talán az apró, az előadásnak nem is részét képező megjegyzésekből, kiegészítésekből tanultam, amik csak elejtett félmondatok voltak, de számomra igazi csemegék.
Ajánlom mindenkinek, aki úgy gondolja, szívesen tanul egy tapasztalt kollégától, anélkül hogy egy percig is unatkozna.
Köszönöm, hogy ott lehettem!
Üdvözlettel:
Dr. Péter Gabriella

Tisztelt Dr. Lászlófy Csaba és Dr. Joób-Fancsaly Árpád!
Először is szeretnék gratulálni a szervezéshez és a rendezvény lebonyolításához, nagyon profi volt. Szeretném megköszönni azt is, hogy ezt a hatalmas
tudást megosztották Velünk.
Tetszett az az elgondolás, hogy a bölcsességfog nem csak egy mostohagyermek, hanem ennél sokkal több.
Az előadások hossza szerintem megfelelő volt.
Szívesen láttam volna pár extrém komplikált esetet és azok megoldását, de számomra egyenlőre csak érdekesség lett volna.
Ha lenne folytatás, akkor jó lenne, ha esne szó az eszköz használatról is, hogy melyiknek mi a praktikája vagy a legjobb használati módja az Önök
tapasztalata alapján. Volt egy ilyen példa, a sterilizált alufólia felhelyezése a lámpakarra.
Nagyon egyedi volt a szünetekben a zongorajáték.
Az előadások végére fellelkesültem, hogy az a tudás, amit átadtak minél hamarabb használni tudjam.
Tisztelettel:
Dr. Szabó Dániel

Kedves Csabi és Árpi!

Nagyon jó és tartalmas kurzust raktatok össze a bölcsességfogak témakörében.
Ma amikor a dentoalveoláris sebészeti témájú kurzusok többsége implantológiával, parodontológiával foglalkozik, üdítő kivételnek éreztem a témaválasztást.
A bölcsességfogak sebészete nem könnyű, komoly jártasságot, jó manualitást és jó térlátást igénylő feladat, mely a szakma kedvelőinek sok kihívást tartogat.
Ehhez a sokszor nem egyszerű feladathoz kaptunk remek iránytűt és számos gyakorlati jótanácsot, érdekes és tanulságos példákkal bemutatva a különböző fogpozíciókból adódó eltávolítási nehézségeket.
Magam nem vagyok a jazz műfaj rajongója, de az előadások közötti egy-két perces zenei levezetés ill. átkötés nagyon tetszett.

Köszönöm Nektek mégegyszer!

Üdvözlettel:

Dr. Bányai Miklós

Előadók

Dr. Joób-Fancsaly Árpád

A Semmelweis Egyetem Arc-, Állcsont és Szájsebészeti Klinikájának egyetemi docense, a Klinika igazgatóhelyettese, a Dento-alveoláris Osztály vezetője, az implantológia tantárgy előadója. Dento-alveoláris szakterületen szakorvosjelölteket szakvizsgáztat.

Dento-alveoláris sebészet, konzerváló fogászat és fogpótlástan, illetve az orális implantológia szakorvosa.
A Master of Implantology (Münster University) fokozat birtokosa.
A magyar, az angol és a német nyelvű hallgatók oktatásában is részt vesz, mind előadóként, mind gyakorlatvezetőként.

Oktatói munkáját 2001-ben „Rektori dicséret”-tel, 2003-ban „Doktori Tanács Elnöki dicséret”, 2017-ben „kiváló oktatói” díjjal ismerték el. 2017-ben Kari kutatói Merit díjat kapott. Egyetemi doktor (PhD), 2021-től a Semmelweis Egyetem habilitált doktora.

A Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának elnöke, a Magyar Arc-, Állcsont és Szájsebészeti Társaság vezetőségének tagja főtitkára és alelnöke, az Európai Csontintegrációs Társaság tagja és ITI (International Team of Implantology) fellow-ja. A hazai ITI Akadémia társelnöke és az ICOI (International Congress of Oral Implantologist ) diplomatája és hazai nagykövete.

48 publikációja (magyar és idegen nyelven) és három egyetemi tankönyv szerkesztője. Tizenhárom tankönyv társszerzője.
Tanulmányúton vett részt Dániában (1999), Svájcban (1999, 2000), Ausztráliában (2001).

Dr. Joób-Fancsaly Árpád MTMT (Magyar Tudományos Művek Tára)

Dr. Lászlófy Csaba

A Szent-Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti és Szájsebészeti Osztályán kezdte pályafutását, és hosszú évekig ez volt a munkahelye.

Huszonnégy éve folytat szájsebészeti és implantológiai magánrendelést. Kizárólag bölcsességfogak műtéti eltávolításával, fogászati implantációval és csontpótlásokkal és arc-esztétikával foglalkozik. Szájsebészet, dento-alveoláris sebészet, illetve az orális implantológia szakorvosa.

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának vendégoktatója. Részt vesz a rezidensképzésben – annak mind elméleti, mind gyakorlati részében.

Igazságügyi szakértői tevékenységet végez Arc-állcsontsebészet, szájsebészet és fogászat szakterületeken.

A Magyar Arc-, Állcsontsebészeti Társaság, a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társasága, a Magyar Parodontológiai Társaság, az Association of Dental Implantology United Kingdom, a General Dental Council (UK), a Dental Council of Ireland és a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara tagja.

Rendszeresen tart kurzusokat és továbbképzéseket fogorvosoknak és más szakmabélieknek.

A DentOwl Academy előadója.

Dr. Lászlófy Csaba MTMT (Magyar Tudományos Művek Tára)

Előadások – Órarend

Back to Basics

  • Anatómia és fejlődéstan
  • A bölcsességfog mint kórok
  • A bölcsességfogak eltávolításának műtéti indikációi és kontraindikációi
  • Az anamnézis szerepe a bölcsességfogak eltávolítása kapcsán
  • Bölcsességfog a Fogorvosi Szemlében

Let's do!

  • Érzéstelenítés, lebenyképzés és varrat-technikák
  • Bölcsességfog sebészi feltárása, eltávolítása, sebzárás
  • Koronektomia: előnyök és hátrányok
  • Bölcsességfogak eltávolítása narkózisban
  • Az asszisztensek szerepe a bölcsességfogak műtéti eltávolítása során

Diagnostics and more

  • A műtétet befolyásoló állapotok
  • Egy drámai ügy – bölcsességfog az élet sötét oldalán
  • Képalkotó eljárások szerepe a bölcsességfog sebészete során
  • A bölcsességfogak eltávolítása és műtéte előtti tájékoztatás a jogász szemével
  • Bölcsességfog eltávolításának nehézségi fokai, klasszifikációk

After...

  • Milyen instrukciókat adjunk a páciensnek a posztoperatív szakra?
  • Szövődmények és komplikációk a bölcsességfogak műtéti eltávolításai során
  • A szájsebészeti és implantológiai beavatkozások jogi vonatkozásai
  • Bölcsességfog szerepe a fogszabályozásban. A germektómia

And more...

  • Bölcsességfog a XIX. – XX. századi magyar sajtóban
  • Kártérítési peres esetek a bölcsességfogak műtéti eltávolítása kapcsán

HASZNOS INFORMÁCIÓK

Helyszín

IMPRO
1066 Budapest,
Ó utca 4.

Ajánlott parkolóház:
CARe Park Opera

Kreditek

Akkreditáció alatt!